Audio player

Comments

44 - Amikor túl korán jön a baba, avagy az első hetek az intenzív osztályon

Mesélj, Anyukám!

Kids & Family

Magyarországon évente 8000 baba jön a világra túl korán, vagy túl kis súllyal, akiknek emiatt első napjaikat, de akár heteiket is a koraszülött osztályon kell tölteniük. Míg mi aranyórázunk, már éjszakázunk, szenvedünk a sebeinkkel és a tej beindításával, addig sok esetben ezeket a babákat édesanyjuk sokáig meg sem foghatja, karjába sem veheti, amíg nem elég erősek, nem nőnek meg elég nagyra. A súlyosodó járványügyi helyzet miatt ma a beszélgetésben többen is online vesznek részt. Így Zubor Rozink is otthonról csatlakozik be a beszélgetésbe, és vendégeink is: Szili-Tóth Zsófia, akinek kisfiam rekeszizomsérvvel született, ami miatt a szülés után rögtön a Bókay Gyermekklinika Újszülött Intenzív Osztályára került. És Kálmán Annamária is, a Bandussal az élet Instagram írója, akinek kisfia a 26. hétre született, emiatt pedig 3 hónapot töltött a PIC-en, ebből 2-ben édesanyja is vele volt végig, mellette. Ma, november 17-én, a koraszülött babák világnapja alkalmából ők mesélnek nekünk.


More episodes  


Listen to 45 - Tudatos ünnepek: Hogyan készülünk mi a karácsonyra?

45 - Tudatos ünnepek: Hogyan készülünk mi a karácsonyra?

Nov 22, 2020
Listen to 35 - Ilyen az élet egy sajátos nevelési igényű gyerekkel

35 - Ilyen az élet egy sajátos nevelési igényű gyerekkel

Sep 28, 2020
Listen to 36 - Anya és másik Anya, avagy egy kétanyukás szivárványcsalád története

36 - Anya és másik Anya, avagy egy kétanyukás szivárványcsalád története

Oct 5, 2020
Listen to 37 - Hogy van még erre is időd?

37 - Hogy van még erre is időd?

Oct 11, 2020
Listen to 38 - A perinatális gyászról: Anyák, akik az eltávozott angyalkáikat gyászolják

38 - A perinatális gyászról: Anyák, akik az eltávozott angyalkáikat gyászolják

Oct 15, 2020
:: / ::
1.0x 1.5x 2.0x